 |
| Micsoda csapat! |
Van-e kezdete ennek a történetnek, amit 2011 óta írunk, amikor is Ricsi összeszedte Egoitzot, Jorgét és Mikelt Salzburgban? Igen van, 2011 ősze, amikor is Ricsi összeszedte Salzburgban Egoitzot, Jorgét és Mikelt. Az Athletic meccsei ciklikusságot hoztak közös történetünkbe, félévenként, itt, ott, amott viszontlátjuk egymást. Tehát a történet abszolúte folyamatos. Ennek egy fejezete volt második (harmadik) bécsi kiruccanásunk. (Az első kettő az őstörténet. 2005-ben a 32 között az Austriát kaptuk és többek között Zozo, Gurpegi és Kiss Zoli társaságában kimentünk a meccsre. Azonban a nagy hó miatt elhalasztották a mérkőzést. Hatalmas élmény volt így is, hiszen a vadállat Austria drukkereket kardlappal oszlatták az osztrák rendőrök. És Zolibá - aki már akkor is verette a kasztíliait - vett nekem egy sálat egy szurkolótól. Ekkor találkoztunk először az Athletic nagyszerűségével és vonzerejével: elegáns öregasszonyok és urak tipegtek a stadion felé a térdigérő hóban. A megismételt meccsre aztán már nem jöttek Bilbaóból. Néhány cserediákkal vacogtunk a vendégszektorban.)
Itt - Budapesten, ott - Bilbaóban, vagy amott, bárhol máshol Európában. Az idei őszön a bárhol másholt Bécs jelentette, ezt már augusztus végén megtudtuk.
Október közepére - jó pár emailváltás után - összeállt az Hungariako Lehoiak valaha volt legnépesebb csapata. December 8-án két autóban és a buszon összesen tizenegyen indultunk Bécs felé.
(Hogy legyen miért izgulni arról az Orangeways gondoskodott. December 1-én küldtek egy sms-t, hogy a reggel 7-es busz csak 11-kor indul, vissza pedig 19.30 helyett már háromkor. Ráadásul mindenfelé azt olvastam ezután, hogy az Orangeways november közepe óta csődben van. Ez nem volt túl megnyugtató.)
Aztán mégiscsak rendbe lett minden.
Tamásék autója volt az előörs és középső-hadseregcsoport. Fegyvernemek eloszlása: Zita a bombázóhadosztály, Tamás és Gurpegui a nehézpáncélosok, a pici Gabilondo felderítő- és Astarloza Tamás a huszárság biciklis zászlóalja.
Ricsiék autója a nyugat-hadseregcsoport két koronaőr század, a szálfatermetű Ricsi és Ádám valamint a korelnök Gyuri, mint vezérkar.
Végül a kelet-hadseregcsoport, a a gyors reagálású gépesített gyalogság Gergő, valamint az egyszerű talpasok Zozo és én busszal.
Csütörtök délelőtt tehát három irányból, három ütemben támadtuk az osztrák fővárost. Először az előörs ért Bécs alá, s a megbeszéltek szerint az Athletic főhadiszállásán átvette a menetleveleket. (Vagyis a belépőket, amit én intéztem a klubnál és Ricsi fizetett ki.)
 |
| Egyesülünk a Schwedenplatzon. Gergő a legdurvább fejek vágója! |
A két szárny nagyjából egyszerre érkezett, sajnos a nyugat-hadseregcsoport egyből csetepatéba is keveredett, amikor a zászlót bontott a leendő csatatér közelében. (Ricsi, Ádám és Gyuri a Rapid stadionjánál parkoltak le, és amikor fényképezkedtek az aréna bejáratánál, a szemköszti bárból kipattant két Rapid-huligán és Ricsire vetették magukat. Kitépték kezéből a magyar zászlót - ami azért is furcsa, mert a fradisták és a rapidosok jóban vannak, vagyis nem igazán érthető, hogy ha már zászló kellett nekik, miért nem az Ádámnál lévő ikurinára vadásztak. Tanulság: meccsnapon nem fotózkodunk az ellenfél stadionjánál.)
Ezalatt a kis időre egyesült középső- és kelet- hadseregcsoport ismét szétvált, hogy némi spéttel felüsse főhadiszállását a főpályaudvar közelében.
 |
| Ádám és Ricsi a nyúzás előtt |
Közben a baszk harcosok zászlóalja is bejelentkezett, már az előző éjszaka megérkeztek, a légierő hozta őket. A magyar haderő végül a belvárosban egyesült. Végül a hosszúra nyúlt utánpótlásvonalak miatt este 6 után értünk a csatatérre. (Na, elég ebből a hadsereges baromságból!)
 |
| Viszontlátás öröme. Na ezért rohantam... |
Csak a stadionban találkoztam a baszkokkal. Baszki. Azért akartam a reggeli busszal jönni és a másnap estivel menni, hogy minél többet lehessek velük, erre csak közvetlenül a meccs előtt futunk össze. Hatalmas örömködés a lelátón, Mikel, Jorge, Egoitz, Kubika és még páran akikkel Aubsburgban is voltunk.
Aztán Ricsi felfedezte pár sorral följebb a lengyeleket, akik csatlakoztak hozzánk.
Baszk-magyar-lengyel szurkolócsoport Bécsben! Micsoda multikulti!
 |
| Lelátónyi élőkép |
A Rapid szurkolói teljes lelátónyi élőképpel készültek. Hihetetlenül szervezetten, koreografálva, percről-percre megrendezve szurkoltak elejétől a végéig. Megkockáztatom ilyen szurkolást még nem láttam élőben! A drapériák, feliratok többször változtak a mérkőzés közben, ahogy a dalok is. Nemcsak átlagos, szokásos dalokat énekeltek. (Például a német szurkolók az utóbbi időben minden pályán ugyanazt éneklik. Lehet bármilyen meccs ugyanolyanok a dalok, csak a szövegük változik. Nem is értem...)
Abszolút Athletic-fakót küldött pályára Valverde, csak Gorka, Rico és Etxeita voltak 26 fölött. Ennek fényében még jó is lehetett volna a meccs, hiszen vasárnap az Eibar ellen sem volt rossz, főleg a második játékrész.
De nem volt az. Egy edzőmeccset láthattunk tulajdonképpen, mindkét csapat számára tét nélkülit.
Úgy tűnt csak a Rapid szurkolói veszik komolyan az egészet.
 |
| Mikel zászlója mögött. Sokadszorra. |
A félidő lefújása után - ahogy az Baszkföldön szokás - előkerültek a szendvicsek, sonkák, kolbászok és szalámik. És a baszkok megosztották velünk az ibériai csemegéket; Txiki passzolgatta nekünk a szeleteket.
De finom falatok ide-oda, lábunk majd odafagyott az Allianz-stadion betonjához. Jorge meg is jegyezte, hogy szerinte hidegebb van mint Ukrajnában volt két éve. Könnyen lehet, hogy igaza volt. A második félidő első fele szintén edzőmeccset idézet. Az unalmas játékot - a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben - egy szurkolói közjáték dobta fel: a Rapid szurkolói Justizia por Inigo feliratot húztak ki a tribün közepén, e nemes gesztussal utalva arra, hogy a 2012-ben Bilbaóban a rendőrök által agyonlőtt Inigo Cabacas ügyében még mindig nincs eredmény és igazság. Le a kalappal! (Ezért is fölöttébb furcsa, hogy Ricsit megtépték!)
 |
| Justizia Inigorenzat |
És amikor már azt képzeltük, hogy nem lehet hidegebb egy tizenhatoson belüli kavarodásból, ide-oda pattogó labdából a zöld-fehérek vezetést szereztek. Szinte azonnali fagyhalál állt be a piros-fehér sarokban.
Onnantól kiabáltuk a baszk Harcoljatok! Harcoljatok! rigmust, azaz Jo ta ke - Irabazi arte! (Üssétek a vasat amíg nem nyertek! - ilyesmi a magyar fordítása.)
Az utolsó tíz percre kanyarodva már-már majdnem szurkolást váltottunk - amikor szarban van a csapat szoktuk énekelni, hogy Beti zurekin! Athletic, beti zurekin!, magyarul Mindig veled! Athletic mindig veled! - és akkor egy a kapott gólhoz hasonló szituációt követően Villalibre a vasárnapi meccshez hasonlatosan belőtte a labdát középre, amit Saborit bekotort. 1-1.
Athletic gu gara! - váltottunk szurkolást - Az Athletic mi vagyunk!
 |
| Ricsi és a lengyel. Polak wegier dwa bratanki/ Lengyel, magyar két jóbarát! |
A meccsből már alig volt hátra, amit a hideg miatt nem is nagyon bántunk. Benat még próbára tette a Rapid kapusát szabadrúgásból, aztán a török spori lefújta a meccset.
Legalább nem kaptunk ki ebben a hidegben, akkor nem biztos, hogy olyan elánnal és türelemmel várunk volna a közös nagy képre, mint ahogy ettük. (Ricsit kikérdezték a biztonságiak a kora délutáni afférról.)
Számoljátok csak meg, tizenhatan vagyunk a képen. Ennyien még sosem jöttünk össze - baszkok és magyarok - mióta közös történetünket írjuk és akkor még nem vettük a csapathoz Kubikát - az igazi Javi Martinezt, Txikit, a lányokat és a többieket, például Unait, aki szintén tiszteletbeli Magyar Oroszlán. (Nehéz lesz megdönteni ezt a számot. Gyanítom az Athleticnek ehhez Magyarországra kellene látogatnia.)
 |
| Megannyi mikulás a baszk tábor |
Aztán meg elindultunk a stadionból, egyszerre az osztrákokkal. Ricsiékkel gyorsan elmentem az autóhoz Gergő harci szerekéért, majd vissza a bejárathoz amelyen már kitessékelték a baszk-magyar társaságot.
Mi legyen? Üljünk be valahova! Mikelék szálláshoz közel volt egy plázaszerűség és bár inkább ettem volna bécsi szeletet, a nem túl jó mexikói kajáért kárpótolt a társaság. Egy sör, egy kaja, szaladt az idő az utolsó metró felé, úgyhogy rajtam kívül a magyarok a szállás felé vették az irányt. Én meg pár sörre a baszkokkal tartottam, ha már félévenkénti rendes találkozónk kerete ez alkalommal mindössze huszonnégy órára szűkült.
Elmentünk egy-két helyre, egy-egy krigli mindenhol, ahogy az a baszkokkal szokás. Hanem elég érdekes volt, hogy az egyik helyen lehetett bent bagózni. Az ifjúkoromra emlékeztetett, amikor néha úgy éreztem, hogy a bagószagú ruhámtól vagyok másnapos. Az utolsó bárban már csak Egoitzzal és Jorge-vel mentem és közben megfordult a fejemben, hogy vajon mennyit fogok fizetni a taxiért. (Se kedvem, se energiám nem volt a fagyos-rohanós nap után az éjszakai járatokat bogarászni, bár az időjárás egyik bárról a másikra hirtelen megenyhült.)
Visszakísértem a srácokat a hotelhez, azt fogtam egy taxit. Vagy negyedórát furikázott és már arra gondoltam, hogy ezt biztos nem úszom meg 30 euró alatt, de amikor a Hauptbahnhofnál kiszálltam, emberünk 13,5 eurót kért. Hát ekkora út itthon sem nagyon kerülne kevesebbe!
Amikor ledőltem, csak akkor éreztem, hogy mennyire sikerült szétcsapnom magam.
A szétcsapás hatására péntek reggel megküzdöttem démonaimmal. Háromnegyed tízkor rohanós zuhany, majd szálláselhagyás. A pályaudvaron megint felbomlott a társaság: Zita a két Tamással és Gabival az autóhoz, Gergő, Gurpe, Zozo meg én a pályaudvaron játszottunk el egy részt a Terminál című filmből. Nekem óráknak tűnt az idő amit ott voltunk. Aztán az autósok visszatértek, Astarloza csapódott hozzánk, mert Zita a karácsonyi vásárt nem akarta kihagyni. Mi meg elkísértük Gurpegit a sörök bécsi mekkájába.
Na az tényleg durva volt. Még baszk sört is lehet kapni!
És már vége is volt. Elbúcsúztunk Tamástól és Gurpegitől, az Schwedenplatznál gurítottunk még egy italt - egy bagózós kocsmában - azt fel a buszra és auf wiedersehen!
Hazafele úton megbeszéltünk jó pár dolgot. Egyetértettünk abban, hogyha 11-kor érkeztünk volna és este 7kor indulunk vissza, akkor nyilván több időt tölthettünk volna a baszkokkal, viszont a hideglelés és fáradtság mélyebb nyomot hagyott volna bennünk.
Igen érdekes volt, hogy a társaságból hárman egészen biztosan el voltatok hűlve attól, hogy Mikel, Egoitz és Jorge mennyire örül nektek, pedig alig pár órára találkoztatok velük. (Na jó, Zozo két napra.) Most már értitek miért akartam annyira rohanni és találkozni velük?
Aztán Győr közelében leszállt Gergő és mi Zozóval ahogy nemrég jöttünk, úgy visszazötykölődtünk Budapestre...
Kis hiányérzetem maradt annak ellenére, hogy az eredmény miatt nem volt ok szomorkodásra. Nem ettem wienerschnitzelt, pedig nagyon rágyúrtam és pontosan tudjátok mennyire szeretem a helyi ízeket tesztelni. Másik bosszúságom, hogy a meccsen kívül, mintegy 3-5 sörnyi időt tudtam csak bilbaói barátaimmal tölteni.
Harmadik, hogy kicsit árvának éreztem magam Ricsi nélkül, annyira megszoktam már, hogy mindig együtt megyünk a meccsekre. (Így aztán képekkel se nagyon tudtam annyira illusztrálni a bejegyzést, amennyire szoktam.)
A fotókat a Rapid ultráinak oldaláról, Ricsitől és Mikeltől nyúltam és Pál Gabilondo is adott párat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése